ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, energetikai szakjogász

Felkészülni a váratlanra – a végintézkedések I. rész

A végintézkedések köztudatban talán leginkább elterjedt formája a végrendelet. Azonban arról ritkán hallani, hogy mégis hogyan, milyen formában készíthetünk ilyet érvényesen. Cikksorozatom első felében az ehhez szükséges legfontosabb elemeket fogom körbejárni. Ha az öröklési jogról beszélünk, két típusú eljárásrend állhat fent. Az egyik a törvényes öröklés a másik pedig a végintézkedés szerinti öröklés. De milyen viszonyban is állnak ezek?

Alapvetően az öröklés a Ptk. által előírt rendben történik, ezt nevezzük törvényes öröklésnek. Itt maga a törvény határozza meg hogy ki, milyen sorrendben és mennyit kap a hagyatékunkból. Azonban ha ezt mi magunk szeretnénk meghatározni, akkor lehetőségünk van (szigorú formai követelmények mellett) végintézkedésre. Amennyiben érvényesen végintézkedünk, úgy az általunk felállítottak szerint fog történni a hagyaték kezelése. Tehát kvázi felülírjuk a törvényes rendet és mi mondjuk meg hogy ki miből mennyit és hogyan kaphat hagyatékunkból.

Van különbség a végintézkedés és a végrendelet között?

De még mennyire. A végrendelet a végintézkedések egyik fajtája. De végintézkedés még az öröklési szerződés és pl. a halál esetére szóló ajándékozás is. Ez utóbbiakról következő cikkemben írok majd részletesebben.

Nézzük meg alaposabban a végrendeleteket!

A végrendeletekhez érve érdemes ott kezdeni, hogy négy féle végrendelet típus van: a közvégrendelet (avagy közjegyző előtt tett végrendelet), az írásbeli magánvégrendelet, a szóbeli végrendelet és a közös végrendelet. Az utóbbi kettőről a cikk végén érdekesség gyanánt röviden írok még, azonban ezek a köznapokban nemigen használatosak.

Az írásbeli magánvégrendelt talán a legizgalmasabbnak mondható végrendelet típus. Két fajtáját különböztethetünk meg: az egyik a sajátkezűleg írt a másik pedig a más által írt. Nézzük meg őket alaposabban.

Mitől lesz saját kezűleg írt a végrendelet?

  • Az elejétől a végéig saját kezűleg kell írnunk. Ezt egy toll és egy papír segítségével, saját kézírásunkkal tehetjük meg. Ugyanis, ha géppel írjuk, tehát mondjuk, ha saját maguk begépeljük majd kinyomtatjuk az már más által írtnak fog számítani. De miért is? A végrendelet legfontosabb jellemzője a személyes jelleg. Egy begépelt szövegnél szinte lehetetlen bizonyítani, hogy ténylegesen ki írta azt.
  • Olyan nyelven kell írnunk, amit ismerünk. Gyorsírás vagy jelnyelven írt végrendelet nem lehet érvényes.
  • Alá kell írnunk.
  • Kelteznünk kell. Ez egy nagyon triviális dolognak tűnik, azonban, ha ezt elmulasztjuk úgy érvénytelen lesz a végrendeletünk! Tehát mindig szerepeljen rajta, hogy hol és mikor írtuk.
  • Ha több oldalas a végrendelet úgy azt összefüggően sorszámoznunk kell. Eszünkbe nem jutna, azonban, ha jobban belegondolunk logikus, hiszen így elkerülhető, hogy bizonyos lapok elkeveredjenek.

Más által írt végrendelet

  • Megkérhetünk mást is arra, hogy írja meg helyettünk végrendeletünket. Ilyen esetben azonban kicsit több dolog akad vele, mintha mi írnánk.
  • Olyan nyelven kell írni, amit legalább értünk.
  • El kell ismernünk sajátunkénak és minden oldalon alá kell írnunk. Az aláírásunk mellett szükség van két tanúéra is.
  • Itt sem feledkezhetünk meg a keltezésről és a folyamatos sorszámozásról.
  • Lehetőség van arra, hogy a tanúk aláírása nélkül közjegyzőnél letétbe helyezzük ezt a végrendeletet, azonban ettől nem fog közvégrendeletnek számítani!

Mint azt láthatjuk igen sok formaiságra kell odafigyelnünk, hogy érvényes legyen a végrendeletünk. Ez és a tartalom kitalálása és átlátása igen nagy teher. Ezért érdemes hozzáértő szakemberhez fordulni. Miben lehet segítségünkre egy jó ügyvéd?

  • Amennyiben ügyvéd segítségét kérjük úgy a formaiságok miatt biztos, hogy nem kell fájjon a fejünk.
  • Segít megtalálni a megfelelő konstrukciót, amellyel akaratunk a leginkább kiteljesedhet. Egy ügyvéd jól átlátja a felvázolt helyzetet és segít ahhoz illeszteni a megoldást. Minden élethelyzet más és más, tehát más és más megoldást is követel.
  • Végrendeletünket felvezeti az Ügyvédi Kamara nyilvántartásába, így halálunk után az biztosan eljut örököseinkhez. Így kiküszöbölhető a magánvégrendeleteknél jelentkező egyik legnagyobb probléma, nevezetesen az, hogy a fiók mélyén feledésbe merülnek.

Érdekesség

Mint ahogy azt fent is írtam, létezik még két végrendelet típus, amelyek kevésbé ismertek a köztudatban, ugyanakkor érdemes tudni róluk.

Szóbeli végrendeletet csak akkor tehetünk hogyha életet fenyegető olyan rendkívüli helyzetben vagyunk, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé. Ilyenkor is szükség van két tanúra, akik ezt teljes tartalmában egységesen vissza tudják majd mondani. Fontos, hogy ez a helyzet elmúltával az így tett végrendeletünk érvényét veszíti, tehát azt írásba kell foglalnunk.

Közös végrendeletet csak házastársak tehetnek. Mindenki más közös dokumentumba foglalt végrendelete érvénytelen! Hogyha az egyik házastárs sajátkezűleg írja a végrendeletet akkor a másiknak sajátjaként azt el kell ismernie. Hogyha más írja akkor ezt mindkettőjüknek meg kell tennie. Ez egy ritkán hasznát és nem is túl szerencsés konstrukció, hiszen a házastársak csak közösen változtathatják meg és így a túlélő házastárs könnyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet.

Cikksorozatomat a végintézkedések többi típusának körbejárásával folytatom!

(Jelen írás tájékoztató jellegű, nem kimerítő. Jogi tanácsadásnak nem minősül, azt nem is pótolhatja).

Konkrét kérdése merült fel? A blogot érintő ötlete, javaslata van, vagy csak egyszerűen ki akarja fejteni a témával kapcsolatos véleményét? A „Szólj hozzá!” feliratra kattintva kommenteljen, vagy írjon e-mailt a drkovacsnorbert@drkovacsnorbert.hu e-mail címre!

Szólj hozzá!

BLOG

keresés a blogban
legújabb bejegyzések
archívum

Hírlevél

Szeretne többet olvasni arról, hogyan kerülhet ki a jogi útvesztőből?
Iratkozzon fel és értesítem, ha új tartalommal frissül a jogi tudástár!

Feliratkozásával elfogadja, hogy aktualitásokról hírlevelet küldünk. Viszont garantálom, hogy az Ön adatait kizárólag kapcsolattartási célokra használom, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. A Feliratkozás során megadott adatait nem adom tovább egyéb marketing célra.

amikor már nem elég egy blog

Van az a pont, elérkezik az a pillanat, amikor a blogok és leírások pörgetése már nem ad megfelelő vagy személyre szabott biztos megerősítést egy-egy jogi kérdésben.

Segítsen, hogy segíthessek. Érdekes jogi kérdéseket várok, akár publikálásra, vagy akár személyes konzultáció keretein belűl jogi tanácsadásra.

Időpont-egyeztetés személyes konzultációra

Amennyiben jogi tanácsadásra, vagy képviseletre van szüksége, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Örömmel látom Önt is belvárosi ügyvédi irodám ügyfelei között!