A rövid válasz: automatikusan nem. A hosszabb válasz viszont sokkal érdekesebb: attól függ, hogy a vízhiány valóban előre nem látható, elháríthatatlan rendkívüli esemény következménye volt-e, vagy egy régóta ismert, elavult, forráshiányos és elégtelenül fejlesztett víziközmű-rendszer előre látható működési zavara.

A nyári hőhullámok idején egyre gyakrabban jelennek meg lakossági felhívások: ne locsoljunk, ne töltsünk medencét, ne mossunk autót, használjunk kevesebb vizet. Rendkívüli helyzetben ennek természetesen lehet helye. A víziközmű-jog ismeri a közérdekű korlátozás és szünetelés lehetőségét, például közegészségügyi helyzet, hálózatfenntartás, hálózatfejlesztés vagy üzemzavar-elhárítás esetén. A végrehajtási rendelet azt is meghatározza, hogy hosszabb szünetelésnél milyen minimális ivóvízmennyiséget kell biztosítani; hőségriasztás idején, az ellátásért felelős igénybejelentése esetén ez 50 liter/fő/nap is lehet.

Ebből azonban nem következik, hogy minden vízhiány jogszerű, és különösen nem következik az, hogy a hőség automatikusan mentesít minden korábbi mulasztás alól.

Nem biztos, hogy a víz fogyott el

A közbeszédben gyakran úgy fogalmazunk, hogy „nincs víz”. Sok esetben azonban nem feltétlenül a vízkészlet hiányzik, hanem az infrastruktúra nem képes megfelelő mennyiségben és megfelelő nyomással eljuttatni a vizet a fogyasztóhoz.

A 24.hu által idézett szakmai magyarázat szerint a jelenlegihez hasonló vízhiányok egyik oka, hogy az infrastruktúra nem képes kiszolgálni a csúcsidőszaki fogyasztást, különösen az esti órákban jelentkező kiugró vízigényt. A másik probléma, hogy a hálózat nem követte le a lakossági igények változását, például az agglomerációs népességnövekedést és a megváltozott fogyasztási szokásokat.

Jogilag ez lényeges különbség. A szolgáltatónak nem általában kell valahol vizet birtokolnia a rendszerben, hanem a közműves ivóvízellátást a szolgáltatási ponton kell teljesítenie. A végrehajtási rendelet szerint a szolgáltató a közműves ivóvízellátást legalább 1,5 és legfeljebb 6 bar hálózati nyomás mellett, a szolgáltatási ponton köteles biztosítani.

Ha tehát a szolgáltatási ponton nincs víz, vagy nincs meg az előírt minimális nyomás, akkor felmerülhet a nem szerződésszerű teljesítés kérdése. A szolgáltató természetesen hivatkozhat jogszerű korlátozásra, üzemzavarra vagy haváriára, de ezt nem elég közleményben állítani. Ilyenkor nyomásadatokra, üzemnaplóra, hibaelhárítási dokumentációra, a korlátozás jogcímére és a pótellátás igazolására van szükség.

Havária-e az, amire évek óta számítani lehet?

Egy váratlan csőtörés, hirtelen műszaki meghibásodás vagy előre nem látható üzemzavar lehet havária. A kérdés az, hogy ugyanígy kezelhető-e az a helyzet is, amikor a probléma évek óta ismert, minden nyáron visszatér, a fogyasztási szokások változása előre látható, a hőhullámokra pedig számítani lehet.

Álláspontom szerint ilyenkor a hőség nem önmagában vett jogi mentség, hanem inkább stresszteszt. Megmutatja, hogy a víziközmű-rendszer fel volt-e készítve arra a terhelésre, amelyre egy alapvető közszolgáltatás esetében fel kellett volna készíteni.

A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény az ellátásért felelős kötelezettségeit közfeladatként határozza meg. Az ellátásért felelősnek meg kell teremtenie a víziközmű-szolgáltatás infrastrukturális előfeltételeit, és gondoskodnia kell arról, hogy a felhasználók az igényelt mennyiségben, minőségben és szolgáltatási színvonalon vehessék igénybe a szolgáltatást. A törvény azt is kimondja, hogy víziközmű-fejlesztés útján kell biztosítani a szolgáltatás folyamatos, előírt minőségi paraméterekkel történő nyújtását.

Ezért egy konkrét ügyben nem elég azt vizsgálni, hogy hány fok volt aznap. Azt is vizsgálni kell, hogy a hálózat állapota, kapacitása, vízvesztesége, karbantartási hiányosságai és fejlesztési elmaradásai okozati összefüggésben állnak-e azzal, hogy a fogyasztónál nem volt víz.

A rezsicsökkentés nem műszaki kategória

A víziközmű-rendszer nem politikai szlogenek alapján működik. Egy vezeték vagy megfelelő állapotban van, vagy nincs. Egy szivattyú vagy bírja a terhelést, vagy nem. Egy hálózat vagy megkapja a szükséges karbantartást, rekonstrukciót és kapacitásfejlesztést, vagy az elmaradás előbb-utóbb megjelenik: csőtörésben, vízveszteségben, nyomáscsökkenésben, kapacitáshiányban, végső soron pedig abban, hogy a fogyasztó kinyitja a csapot, és nem jön víz.

A 2013-as rezsicsökkentési szabályozás a lakossági víziközmű-szolgáltatásnál is díjcsökkentést írt elő: a 2013. július 1-je utáni szolgáltatásért fizetendő egységnyi díj nem haladhatta meg a 2013. január 31-én jogszerűen alkalmazott díjak alapján számított összeg 90 százalékát. Ezzel párhuzamosan azonban a víziközmű-törvény továbbra is rögzíti a költségmegtérülés elvét, vagyis azt, hogy a díjban a víziközmű működtetésével kapcsolatos indokolt költségeknek meg kell térülniük.

A probléma tehát nem önmagában az, hogy a lakossági díj alacsonyabb lett. A probléma az, ha az ebből eredő bevételkiesést nem pótolták megfelelően, illetve ha a rendelkezésre álló forrásokat nem a meglévő hálózat fenntartására, rekonstrukciójára és a szükséges új kapacitások kiépítésére fordították. A víziközmű-rendszerben az elmaradt beruházások következményei évről-évre alig vehetők észre, azonban a hosszú távon ezen hiányok, elmaradt beruházások kumulálódnak és az ellátásbiztonságot veszélyeztető helyzeteket eredményezhetnek.

A gördülő fejlesztési terv mint felelősségi dokumentum

A törvény a víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében gördülő fejlesztési terv készítését írja elő. Ezt víziközmű-rendszerenként tízéves időtávra kell elkészíteni; a szolgáltató nyújtja be jóváhagyásra, az ellátásért felelős véleményezi, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pedig ellenőrzi a jóváhagyott feladatok végrehajtását.

Egy vízhiányos ügyben ezért a gördülő fejlesztési terv nem puszta háttéranyag, hanem fontos felelősségi dokumentum lehet. Megmutathatja, hogy a szükséges rekonstrukciókat, pótlásokat és kapacitásbővítéseket felismerték-e, tervezték-e, jóváhagyták-e, és végül végrehajtották-e.

Mit tehet a fogyasztó?

A legfontosabb a dokumentálás. Fel kell jegyezni, mikor nem volt víz, mennyi ideig tartott a szolgáltatáskiesés, melyik címen történt, volt-e nyomáscsökkenés, érintette-e a szomszédos ingatlanokat is, volt-e előzetes tájékoztatás, biztosítottak-e lajtoskocsit vagy más pótellátást, illetve keletkezett-e konkrét kár.

Ezt követően írásbeli panaszt érdemes tenni a szolgáltatónál. A panaszban célszerű nem általános magyarázatot, hanem konkrét adatokat kérni: mi volt a korlátozás vagy szünetelés jogcíme, milyen nyomásadatok álltak rendelkezésre, mi okozta a szolgáltatáskiesést, milyen pótellátást biztosítottak, és az érintett víziközmű-rendszer fejlesztési tervei alapján milyen beavatkozások történtek vagy maradtak el.

Ha kár is keletkezett, a kártérítési igény sem kizárt. A Kúria gyakorlata szerint a víziközmű-szolgáltatásra létrejött közszolgáltatási szerződés teljesítésével kapcsolatos kártérítési igény fogyasztói jogvitának minősülhet, és a békéltető testület hatásköre is kiterjedhet ilyen igény elbírálására. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden vízhiány után automatikusan jár kártérítés, de azt igen, hogy a fogyasztói igény jogilag megalapozottan támadható, ha bizonyítható a szolgáltatáskiesés, a kár és az okozati összefüggés.

Akkor jár kártérítés?

Automatikusan nem. A vízkorlátozás lehet jogszerű, és előfordulhat olyan haváriahelyzet is, amelyben a szolgáltató — ha a jogszabályi feltételeket betartotta — mentesülhet a felelősség alól. A döntő kérdés azonban az, hogy az adott vízhiány valóban előre nem látható, elháríthatatlan rendkívüli esemény következménye volt-e, vagy egy régóta ismert, forráshiányos, elavult és elégtelenül fejlesztett hálózat előre látható működési zavara, amely egy hőhullám idején tör felszínre.

Ha van víz, de az nem jut el a fogyasztóhoz, akkor jogi szempontból nem feltétlenül a fogyasztói igények megnövekedésével van a baj. A vizsgálatnak ilyenkor arra kell irányulnia, hogy a szolgáltató és az ellátásért felelős megtette-e mindazt, amit a jogszabályok, a szakmai szabályok és a jóváhagyott fejlesztési dokumentumok alapján meg kellett volna tennie. Különösen fontos kérdés, hogy levonták-e a következtetéseket a korábbi évek, akár az elmúlt évtized tapasztalataiból.

A hőségre hivatkozni könnyű. A nehezebb kérdés az, hogy az elmúlt években felkészítették-e a rendszert arra a hőségre, fogyasztási csúcsra és megváltozott felhasználói szokásokra, amelyekre számítani lehetett. Fontos hangsúlyozni: ez a cikk véletlenül sem a pazarlásra buzdít. Nem arról szól, hogy legyünk érzéketlenek a közösséggel szemben, vagy hogy ne tartsuk be a jogszerű hatósági és szolgáltatói korlátozásokat. A cikk célja annak jogi-felelősségi szempontú bemutatása, hogy ilyen helyzetekben nem feltétlenül, sőt első sorban nem a felhasználóval van a probléma. A fogyasztói önmérséklet fontos lehet, de nem helyettesítheti a közszolgáltatásért felelős szereplők jogszabályi, műszaki és fejlesztési kötelezettségeinek teljesítését.

(Jelen írás tájékoztató jellegű, nem kimerítő. Jogi tanácsadásnak nem minősül, azt nem is pótolhatja.)