A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége másfél millió forintra bírságolta a területén működő áramszolgáltatót, mivel az az egyik ügyfelénél, egy nem hiteles mérő adatai alapján, lényegesen túlszámlázta a fogyasztást – a jogeset a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján jelent meg.
Amikor az ügyfél a megyei kormányhivatal – elsőfokú – fogyasztóvédelmi hatóságához fordult, az közigazgatási hatósági eljárást indított az ügyben.
Ebből derült ki, hogy a mérő hitelessége 2010 utolsó napján lejárt, azóta „joghatásos mérésre nem alkalmas” villanyóra alapján számlázott a szolgáltató. Ezért a szolgáltató az eredeti, több mint félmilliós követelését 88 ezer forintra mérsékelte, a hitelesítési díjról pedig lemondott, miután arról a saját költségén köteles gondoskodni.
Annak ellenére, hogy a panasz megoldódott, az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság másfél millió forintra bírságolta az áramszolgáltatót. Az indok: a számlázási- és a hitelesítési kötelezettség megsértése, továbbá a panaszkezelés határidejének túllépése.
napi.hu




