ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, energetikai szakjogász

Jogtalanul számlázott másfél millió forinttal többet a gázszolgáltató

Jogtalanul számolt másfél millió forinttal többet a jogos összegnél a gázszolgáltató egy fogyasztónak, mert lejárt hitelességű mérő adatai alapján állította ki a számlát – állapította meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közelmúltban lezárult vizsgálata.

A hatóság közleménye szerint a panasz a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségére érkezett: a fogyasztó közel három éve sikertelenül vitatta a gázszolgáltató több milliós követelését, mert az elszámoló számlát a cég 41 ezer köbméterről állította ki, miközben a panaszos éves fogyasztása rendszerint 3 ezer köbméter körül alakult.

A hosszas vita során a szolgáltató engedett a kiszámlázott tetemes összegből 928 650 forintot, de a panaszos ismételten levélben fordult a céghez, mert a kiszámlázott fogyasztást továbbra sem tudta elfogadni, hiszen a kazán csúcsra járatással sem képes elhasználni ennyi gázt. A mérő későbbi bevizsgálása során kiderült, hogy annak hitelessége 10 hónapja lejárt.

A felügyelőség vizsgálata szerint a szolgáltató a bizonyítottan lejárt hitelességű mérő által mutatott fogyasztási adatokat elfogadva számlázott, és nem a jogszabály által előírt hibás mérésre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazta.

Jogszerűtlenül hivatkozott a számlázásnál arra a körülményre, hogy a lejárt mérő adatai pontosak voltak számításai szerint, mivel azok semmiképpen sem szolgálhattak volna az elszámolás alapjául.

A fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett a hatóság kötelezte a szolgáltatót, hogy ne a lejárt hitelességű mérő adatai alapján, hanem a jogszabályban előírt hibás mérés szabályai szerint számlázzon a fogyasztó részére.

A szolgáltató a határozatot végrehajtotta: a hibás mérésre vonatkozó szabályozásban leírtak alapján, a nem hiteles méréssel érintett 10 hónapos időszakra a korábban kiszámlázott 14 638 köbméter helyett 1794 köbmétert állapított meg; a kettő közötti különbözet, azaz 12 844 köbméter jóváírásáról intézkedett az ügyfél részére.

Konkrét kérdése merült fel? A blogot érintő ötlete, javaslata van, vagy csak egyszerűen ki akarja fejteni a témával kapcsolatos véleményét? A „Szólj hozzá!” feliratra kattintva kommenteljen, vagy írjon e-mailt a drkovacsnorbert@drkovacsnorbert.hu e-mail címre!

Szólj hozzá!

BLOG

keresés a blogban
legújabb bejegyzések
archívum

Hírlevél

Szeretne többet olvasni arról, hogyan kerülhet ki a jogi útvesztőből?
Iratkozzon fel és értesítem, ha új tartalommal frissül a jogi tudástár!

Feliratkozásával elfogadja, hogy aktualitásokról hírlevelet küldünk. Viszont garantálom, hogy az Ön adatait kizárólag kapcsolattartási célokra használom, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. A Feliratkozás során megadott adatait nem adom tovább egyéb marketing célra.

amikor már nem elég egy blog

Van az a pont, elérkezik az a pillanat, amikor a blogok és leírások pörgetése már nem ad megfelelő vagy személyre szabott biztos megerősítést egy-egy jogi kérdésben.

Segítsen, hogy segíthessek. Érdekes jogi kérdéseket várok, akár publikálásra, vagy akár személyes konzultáció keretein belűl jogi tanácsadásra.

Időpont-egyeztetés személyes konzultációra

Amennyiben jogi tanácsadásra, vagy képviseletre van szüksége, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Örömmel látom Önt is belvárosi ügyvédi irodám ügyfelei között!