ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, energetikai szakjogász

Ön főnök? Csak így dolgoztathat munkaszüneti napokon!

Az idő pénz, és az órák munkaszüneti napokon sem állnak. Sokszor vonzó ezért a gondolat, hogy jó főnökként így vagy úgy, de folyamatossá tegyük cégünk működését. Van azonban néhány szempont, amelyeket érdemes figyelembe venni, mielőtt elkészítjük az alkalmazottaink jövő vasárnapi beosztását.

Muszáj folyamatosan dolgoznunk?

A 19. századi Anglia óta a világon szinte mindenhol, Magyarországon is szigorúan védik a törvények a munkavállalók jogait, így azt is, hogy lehetőségük nyíljon a rendszeres pihenésre. A törvény munkaszüneti napoknak hívja a főbb ünnepeket, illetve a vasárnapokat, és ez pontosan azt jelenti, amit sejtet: a Munka Törvénykönyve tiltja, hogy alkalmazottaink rendszeresen dolgozzanak ezeken a napokon – eltekintve persze néhány, jól definiált kivételtől. Ha cégünk egyik kategóriába sem tartozik, érdemesebb a megszokott munkarendet alkalmazni, elkerülendő a hatóságokkal való ütközést.

Az alábbiakban végigvesszük, miért műtenek karácsonykor a sürgősségin, és miért van bent a portás.

Ha ez a cég rendeltetése

Katasztrófa-elhárítás, környezetvédelem, vagyonvédelem, és a helyi népszokások védelme is elég ok lehet arra, hogy dolgozzunk munkaszüneti napokon. Dolgozhat ezért a tűzoltó, a biztonsági őr, a mentős és a virágárus is anyák napján. 

Idénymunka

Ezért árulhatunk lángost Siófokon vasárnap is, és ezért kapható forralt bor karácsonykor. Fontos tudni viszont, hogy csak akkor érvényes ránk a szabály, ha a cég fő tevékenysége a szóban forgó feladat. Azaz, ha a lángossütő cégünknek van egy könyvvizsgáló üzletága is, könyvelőinket ettől még ugyanúgy nem dolgoztathatjuk vasárnap. 

Megszakítás nélküli tevékenység

Bizonyos iparágakban szó szerint 0-24 dolgozni kell, hogy legyen értelme és/vagy haszna, ezt természetesen a törvények is tiszteletben tartják. Ide tartoznak bizonyos közszolgáltatások, mint például a tömegközlekedés vagy az egészségügy, illetve azok a termelői tevékenységek, ahol technológiai okokból nem fér bele, hogy megálljon a gyártósor. Fontos, hogy ez utóbbi kategóriát ne alkalmazzuk gumiszabályként, és ne erőltessük bele a cégünket, mint egy két számmal kisebb nadrágba.

Több műszakos munkavégzés

Minden, ami hetente 80 óránál hosszabban történik a cégben, ennek minősül. Ilyen esetben szintén lehetőség van vasárnap és ünnepnapokon rendszeres munkát végezni, de ahogy a fentebbi pontoknál említettem, itt is fontos, hogy ez csak az érintett munkakörre vonatkozik, a többi tevékenységünkre nem terjeszthető ki: a könyvelő pénteken négykor ilyenkor is hazamegy.

Készenléti munkakör

Ha a munkaidő legalább harmada keresztrejtvényfejtéssel vagy kávézással tölthető, készenlétinek számít, ide tartozik minden olyan tevékenység, ahol azért jár fizetés, hogy a munkavállaló „ugrásra készen” álljon: ilyen esetekben is lehet munkaszüneti napokon dolgozni. Ez nem keverendő viszont az ügyelettel, ami egy munkaidőn kívüli rendelkezésre állást jelent, azaz az otthoni keresztrejtvényfejtés nem számít.

Kizárólag szombaton és vasárnap dolgozók esetében, ha specifikusan ilyen munkavégzésre szerződtették őket, természetesen dolgozhatnak ilyenkor is.

Külföldi vonatkozású tevékenységek

Ha amerikai partnerünkkel való megállapodásunk ezt elengedhetetlenül szükségessé teszi, március 15. ide vagy oda, cégünk nem állhat le aznapra. Ugyanígy, ha magyar állampolgárként Münchenben, Szevasztopolban vagy Bujumbarában élünk, természetesen augusztus 20.-án is muszáj lesz dolgoznunk.

Ügyvédi tipp

Ha lehetséges, próbáljuk meg munkanapokra beosztani a rendes munkaidőt. Ahogy a fenti példák is mutatják, olyan esetekben indokolt ettől eltérni, ha az szükséges az élet rendes menetéhez, többletprofit szerzése érdekében nem. És hogy ez ne is válhasson fő motivációvá, a törvény 100 százalékos bérpótlékot ír elő ilyen esetekben: vasárnap duplán fizetünk alkalmazottaink idejéért.

(Jelen írás tájékoztató jellegű, nem kimerítő. Jogi tanácsadásnak nem minősül, azt nem is pótolhatja).

Konkrét kérdése merült fel? A blogot érintő ötlete, javaslata van, vagy csak egyszerűen ki akarja fejteni a témával kapcsolatos véleményét? A „Szólj hozzá!” feliratra kattintva kommenteljen, vagy írjon e-mailt a drkovacsnorbert@drkovacsnorbert.hu e-mail címre!

Szólj hozzá!

BLOG

keresés a blogban
legújabb bejegyzések
archívum

Hírlevél

Szeretne többet olvasni arról, hogyan kerülhet ki a jogi útvesztőből?
Iratkozzon fel és értesítem, ha új tartalommal frissül a jogi tudástár!

Feliratkozásával elfogadja, hogy aktualitásokról hírlevelet küldünk. Viszont garantálom, hogy az Ön adatait kizárólag kapcsolattartási célokra használom, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. A Feliratkozás során megadott adatait nem adom tovább egyéb marketing célra.

amikor már nem elég egy blog

Van az a pont, elérkezik az a pillanat, amikor a blogok és leírások pörgetése már nem ad megfelelő vagy személyre szabott biztos megerősítést egy-egy jogi kérdésben.

Segítsen, hogy segíthessek. Érdekes jogi kérdéseket várok, akár publikálásra, vagy akár személyes konzultáció keretein belűl jogi tanácsadásra.

Időpont-egyeztetés személyes konzultációra

Amennyiben jogi tanácsadásra, vagy képviseletre van szüksége, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Örömmel látom Önt is belvárosi ügyvédi irodám ügyfelei között!