ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, energetikai szakjogász

Magas gázszámlák – ami mögötte van és a megoldás. Esettanulmány.

Egyik Ügyfelemnek épphogy megoldottam a napelemes rendszere termelésének elosztói leszabályozásával kapcsolatos ügyét (erről készül a bejegyzés), máris dobott az élet egy újabb feladatot: a napokban a sajtóban is eszkalálódó éves gázszámla elszámolásban is érintetté vált.

Történt ugyanis, hogy Ügyfelemnek havi egyenletes számlázása volt és a májusi éves elszámolás után június-júliusra kapott a havi megszokott 30e Ft helyett egy 126e Ft és egy 141e Ft-os számlát. A számok felettébb „érdekesek”, hiszen az elmúlt szezonban a korábbi fogyasztástól jóval kevesebbet fogyasztott, tehát a részszámla változatlan volt mennyiségre nézve.

Semmi nem indokolta ezt a két számlát. Reklamált kétszer is az MVM-nél, kapott is választ. A válaszok alapján rögzíthető, hogy az MVM a jogszabályok szerint készítette el az elszámolást, de lényegében „átverték” Ügyfelemet és mindenki mást is mintegy 2,5 hónapnyi kedvezményes gázmennyiséggel. Eltérő módon számolják ugyanis a kedvezményes gázmennyiséget a részszámlákban és az éves elszámolásban, ebből eredően „lenyelnek” kb. 360 m3-nyi kedvezményes gázt és ezt piaci áron számlázzák ki.

Az egyenletes számlázásnál minden hónapra azonos mennyiséget számláztak ki: 144m3-t, de az éves elszámolásnál már nem ezt vették figyelembe, hanem a jogszabály rendelkezése miatt az elfogyasztott gáz értékét éves szinten az átlagos fogyasztási görbe alapján forintosították és ebből levonták a részszámlák bruttó összegét.

Forintálisan ez helyes, de a kedvezményes gázmennyiségre nem.

Májusi éves elszámolásnál a kedvezményes gázárszámítás újabb éves ciklusa augusztus 1-jén indul és erre az időszakra az egyenletes számlázásnál 2,5 hónap x 144m3 = 360m3 esik, az átlagos fogyasztási görbe szerint viszont májusban csak 15m3, június-júliusban pedig 0-0 m3 kedvezményes gáz áll rendelkezésre. A kettő különbsége 360-15=345m3 gáz, ami nem 100Ft/m3-es áron, hanem kb.700Ft/m3-en lett elszámolva, tehát 600Ft/m3 x 345 m3 = kb. 207.000 Ft túlszámlázás. (A matek úgy helyes, hogy (126e+141e)-207e=60e, ami két 30e-s hónap jogos számlája).

Látjuk tehát a számítást, értjük az elszámolás mechanizmusát, tudjuk, hol a hiba, de az MVM egyszerűen nem téríti vissza a különbséget! És a sajtóban hiába nyugtatgatnak mindenkit, hogy később majd visszakompenzálódik, ez egyszerűen nem igaz! A 360 m3-es többlet az éves elszámolás részeként már elszámolásra került, az éves elszámolás utáni időszak magas számláit nincs, ami kompenzálja.

Megoldás lehet áttérni a diktálásos számlázásra. Mert ekkor májusig visszamenőleg kell most készíteniük egy „végszámlát”, és nyilván vissza kell fizetniük a többletszámla értékét levonva  a valós fogyasztást. Ezen esetben ugyanakkor nagyon figyelni kell arra, hogy az előírások szerinti módon és időben visszatérjünk a havi egyenletes részszámlázásra az esetleges további bonyodalmak elkerülése érdekében.

(Jelen írás tájékoztató jellegű, nem kimerítő. Jogi tanácsadásnak nem minősül, azt nem is pótolhatja).

Konkrét kérdése merült fel? A blogot érintő ötlete, javaslata van, vagy csak egyszerűen ki akarja fejteni a témával kapcsolatos véleményét? A „Szólj hozzá!” feliratra kattintva kommenteljen, vagy írjon e-mailt a drkovacsnorbert@drkovacsnorbert.hu e-mail címre!

Szólj hozzá!

BLOG

keresés a blogban
legújabb bejegyzések
archívum

Hírlevél

Szeretne többet olvasni arról, hogyan kerülhet ki a jogi útvesztőből?
Iratkozzon fel és értesítem, ha új tartalommal frissül a jogi tudástár!

Feliratkozásával elfogadja, hogy aktualitásokról hírlevelet küldünk. Viszont garantálom, hogy az Ön adatait kizárólag kapcsolattartási célokra használom, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. A Feliratkozás során megadott adatait nem adom tovább egyéb marketing célra.

amikor már nem elég egy blog

Van az a pont, elérkezik az a pillanat, amikor a blogok és leírások pörgetése már nem ad megfelelő vagy személyre szabott biztos megerősítést egy-egy jogi kérdésben.

Segítsen, hogy segíthessek. Érdekes jogi kérdéseket várok, akár publikálásra, vagy akár személyes konzultáció keretein belűl jogi tanácsadásra.

Időpont-egyeztetés személyes konzultációra

Amennyiben jogi tanácsadásra, vagy képviseletre van szüksége, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Örömmel látom Önt is belvárosi ügyvédi irodám ügyfelei között!